Egyetemi kalandok - Mezítlábas Szuperhős

Egyetemi kalandok

Elkezdődött a második félév és én három napot a Testnevelés Egyetemen töltöttem, ami számomra felért egy felüdüléssel. Nem arról van szó, hogy az iskola egy wellness hétvége, hiszen korán kell kelni, kiesem a megszokott háziasszonyi teendőkből, este hulla fáradtan esem az ágyba és még mozogni se nagyon tudok. De! Teljesen más dolog 39 évesen beülni az iskolapadba, és úgy meghallgatni bizonyos tantárgyakat, hogy érdekel az átadott tudás, hogy tetszik az előadói stílus, hogy minden olyan információt magadba szívhatsz, ami a már meglévő tudásodat kiegészítheti.

Sőt, nekem különösen érdekes emberileg is felmérni a tanárokat.

Idősebb, sokat tapasztalt, hagyományos módszerekkel oktató személyiség, akiben mégis van spiritusz. Vagy a fiatal, aki megcsillogtatja a modern technika vívmányait, de sajnos eredendően nincs benne tűz, így nem is tudja azzal megperzselni a tanulni vágyó hallgatókat.

Második alkalommal fordul elő velem, és ez persze jelent is valamit…., hogy úgy érzem, szeretnék ottmaradni az egyetemen. Úgy érzem, hogy azért néha tudnék mit hozzátenni a diákok hozzáállásához, akiknek többsége majd diákokat fog nevelni. Valamit, amit mostanában elfelejtettünk. A természetességet.

Főleg azok után tűnődtem ezen, hogy kiszúrtam, két tanárom 10 évvel fiatalabb, néhány velem egyidős. Talán ha egyszer eljutnék oda, nyugdíjkorhatár előtt álló MSC hallgató és tanársegéd is lehetne belőlem. Persze, most viccelek, de azért komolyan el fogok gondolkodni rajta.

A csoportomban én lettem a tiszteletbeli, kimondatlan csoportvezető. Ha egy tanár elkéri a közös email címünket, egyszerűen bekiabálják, hogy majd a Miléna. Tudják, hogy biztosan megteszem, amit kell és segíteni fogok. Én meg odafirkantom a mezítlábas email címemet a lap tetejére, magamban pedig jókat kuncogok, miket gondolhatnak erről.

Csupa jó dolog történt velem a napokban.

Társasjátékozás az önismereti csoporttal és a pszichológia tanárnővel.

Szájtátva bámulás Szalma László izgalmas előadásán, aki atlétikából fog vizsgáztatni minket. (Éljen a síkfutás, a távolugrás, és a súlylökés !)

Hangosan sírva nevetés, amikor sporttörténet órán a tanárnő kivetíti az ókori stadion képét, és én megállapítom, hogy szerintem a lelátókat elfelejtették még kiásni a régészek.

Meghatódás, amikor az unalmas jogi ismeretek órán a pad alatt kiolvasom a barátom könyvének kéziratát, amely mintha csupán nekem íródott volna.

A villamoson megveszem a Fedél nélkül magazint, az egyetemig érve kiolvasom és, amikor az egyik cikk végén szépen pityergek egyet, boldog vagyok, hogy megvettem. Sőt, még többet is fizettem volna érte.

Vagy, amikor a Népek játékai órán sikerül elérnem, hogy az én csoportom az Evolúciós mozgásformákat mutassa be, a nagyvilág MINDEN országát képviselve, mint ŐSI alapokat.És akkor a tanárnő azt feleli, hogy ez a legizgalmasabb és legszebb megfogalmazása az ő elképzeléseinek.

Szóval, én most nagyon jó helyen vagyok. Örök hála érte!

Megosztom ezt a tartalmat:
Share on Facebook12Share on Google+0Tweet about this on Twitter